Igazság a boldogságról

Sokáig azt hittem, a boldogság valami olyasmi, amit el lehet érni. Mint amikor az ember megszerzi a vágyott állást, megveszi az áhított autót, elnyeri mások elismerését, vagy egyszerűen csak beilleszkedik a társadalmi normák közé. Gyerekkoromban úgy láttam, a felnőttek élete ezekre az állomásokra épül: diplomára, házra, karrierre, pénzre, párkapcsolatra. És bizony, egy darabig én is ezt az utat jártam. Azt hittem, ha elég keményen dolgozom, ha elég jól teljesítek, ha megfelelek azoknak, akik fontosak számomra, akkor megérkezem. Akkor boldog leszek.

És valóban: ezek a dolgok örömet hoztak. Egy ideig. Egy sikeres projekt után felszabadultam, egy elismerés hallatán megdobbant a szívem, egy előléptetés hírére szinte szárnyaltam. De pár nap, néha pár óra múlva ott volt bennem valami furcsa üresség. Mert nem tudtam elengedni a kérdést: vajon meddig tart? Vajon mikor veszítem el? Vajon legközelebb is elég leszek? A külső forrásból származó boldogság édes, de ingatag. Megjelenésével együtt jár az elveszítés félelme. Olyan, mint egy szép lufi: amint megszerzed, már aggódsz, hogy ki fog pukkanni.

A fordulat akkor jött el az életemben, amikor elkezdtem befelé figyelni. Észrevettem, hogy nem is a saját vágyaim szerint élek. Sokszor azok elvárásaihoz igazodom, akik fontosak számomra – legyen szó a családomról, a barátaimról, a főnökeimről, vagy akár csak a társadalomról általában. A megfelelés pedig hosszú távon mindig kimerít. Az ember szinte észrevétlenül elveszti az önmagával való kapcsolatot, és ez előbb-utóbb a munkahelyi, emberi kapcsolataiban is megmutatkozik. Hiszen őszinte és fenntartható kapcsolatot nem lehet építeni sem másokkal, sem önmagaddal, ha nem tudod, ki vagy és mire vágysz igazán.

Ahogy egyre többször leültem elcsendesedni, elmélkedni, egyre tisztábban láttam: a belső forrásból származó boldogság az egyetlen, ami valóban állandó és elveszíthetetlen. Ez a fajta boldogság nem azon múlik, mit gondolnak rólam mások, mennyi pénz van a bankszámlámon, vagy mennyire felelek meg a külső elvárásoknak. Ez a belső békéből fakad, a szeretetből, a hálából és az elfogadásból – abból, hogy magammal megbékélek, és tisztázom, mire van szükségem, mi az, ami igazán fontos nekem. És ami a legvarázslatosabb: amikor ezt az állapotot elérem, automatikusan elkezdem vonzani a külső boldogságforrásokat is. Az emberi kapcsolataim maguktól javulnak, a munkahelyi helyzetek kisimulnak, a lehetőségek pedig egyszer csak megérkeznek – anélkül, hogy konkrét lépéseket tettem volna érte.

Erre szoktam mondani, hogy a fejlődéshez befelé vezet az út. Mert amíg belül nem vagy rendben, kívül sem fognak működni a dolgok. A folyamat pedig mindig ugyanott kezdődik: magaddal kell megbékélj. Tudnod kell, ki vagy, mire vágysz igazán, és mi az, amit már nem akarsz cipelni.

Ha te is érzed, hogy eljött az idő, hogy tisztábban lásd magad, szeretettel hívlak a 7-napos, ingyenes e-mailes minikurzusomra, ahol segítek abban, hogyan találj vissza a belső forrásodhoz. Erre az alábbi linken iratkozhatsz fel:

Ha úgy érzed, személyesebb, mélyebb segítségre van szükséged, várlak egyéni konzultációra, ahol együtt dolgozunk azon, hogy kibontakoztasd azt az életed, amely valóban a tiéd. 🌿 Kérlek ehhez töltsd ki a honlapom alján található űrlapot: Kezdőlap